The world is cruel...

Néha elgondolkodom, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha az emberek őszinték lennének egymáshoz. Nem lennének hazugságok, félreértések. Lehet, hogy néha az igazság fájdalmas, mégis jobb lenne, ha az emberekben lenne annyi, hogy a másik szemébe mondják a problémájukat, a kételyeiket, az érzéseiket, így legalább tudnánk, hogy megbízhatunk bennük. Ám a világ sajnos mocskos és hazug, ugyanúgy ahogy az emberek is. Mást sem tudnak csak bántani, fájdalmat okozni a másiknak és hazudozni. Mi a jó abban, hogy hazudunk a másiknak, lemondjuk a háta mögött, de mikor ott van rámosolygunk, kedvesek vagyunk vele. Mi a jó ebben??? Ezért van annyi szenvedés és fájdalom ebben az átkozott világban. Gyűlölöm az embereket, és utálom, nem is, inkább szánalmasnak tartom azokat, akiket a barátaimnak tartottam, mindig jó voltam hozzájuk, egy rossz szavam nem volt rájuk, egy nap mégis azt kellett megtudnom, hogy utálnak, lemondanak a hátam mögött. Nem volt kellemes, fájt, de ma már inkább őket szánom, hogy ilyen undorítóak. 

A régi és az új sebeim, amiket a csalódások után kaptam, még nem gyógyultak meg, de küzdök azért, hogy túltegyem magam a régi sérelmeken és újult erővel, egy erős és magabiztos emberként folytassam az életem. Az eszem tudja, hogy nem szabad a múlton rágódni és főként el kell engedni a fájdalmas emlékeket, mégis nekem ez nehezebb, mint az átlag embernek. Lehet másoknak ezek csak apró-cseprő dolgok lettek volna, bennem mégis mély nyomott hagytak. Mindig is érzékenyebb voltam a többieknél, így a felejtés nekem lassabban megy. 
Próbálkozom túltenni magam, felejteni, de úgy tűnik nem próbálkozom elég erősen. Remélem ez változni fog, vicces ez rajtam múlik, úgyhogy nekem kellene tennem valamit.

Visszatérve a kétszínű emberekre. Imádom, mikor egy olyan embert ócsárolnak, aki tényleg semmi rosszat nem tett ellenük, épp hogy segített nekik, és ezt ők így hálálják meg. Csak azért, mert ő nem olyan, mint ők. Én azt mondom jobb is, hogy nem olyan. Ő így jó, ahogy van. Sok ember van, aki imádja. Nem is csodálkozom, hiszen nagyon jó fej, humoros, angyali és a szíve aranyból van. És mégis őt bántják, még ha nem közvetlenül, már nekem fáj miket beszélnek róla. Igaz, közbe szólhattam volna, mégsem tettem. Szégyenlem is magam miatta. Tudom, hogy nem mentség, de nem volt se erőm, se kedvem velük veszekedni, van egy olyan érzésem úgysem fogták volna fel mit beszélek nekik. 
A lényeg, hogy már lassan undorodom tőlük, nem is lassan, már valamilyen szinten undorodom a viselkedésüktől. Alig várom, hogy véget érjen a suli és soha többet ne találkozzak velük. Sokkal szebb lesz az életem, ha nem kell őket elviselnem. Csak teljen már el ez a 3 hónap és végre vége lesz ennek a kabarénak. Add istenem, hogy simán átmenjek az érettségin és megszabaduljak tőlük!